Artisteer Template telepítési probléma és megoldás

Aki Artisteer programmal szerkeszti a blogja kinézetét nyilván már érzékelte a problémát miszerint az egyszerű és jól bevált sablon publikálási forma -melyről egy régebbi cikkemben írtam- mostanság nem működik. A mostanság alatt pedig az elmúlt 3-4 hónapot értem. Először azt hittem, hogy valami ideiglenes, "néhány nap alatt megoldják a fiúk" problémával állunk szemben. Azonban ahogy egyre jobban beleástam magam a dologba konstatálnom kellett, hogy a probléma világ méretű és bizony nem fogják egyszerűen megoldani. Én is, ahogy gondolom több ezer másik blogger rohantuk meg az Artisteer fórumját és kapcsolatfelvételi űrlapját a problémával. Sokáig azonban nem érkezett válasz. Érdemleges az Artisteer csapatától a mai napig nem jött, csupán más fórumozóktól tudtuk meg, hogy bizony a probléma a Google oldalán van. Az újonnan bevezetett szabályok, adatvédelmi irányelvek megnehezítették a Google-höz csatlakozó programok hozzáférését így az Artisteer publikáló felületét is keresztbe húzta. Arról nem érkezett információ, hogy elindult-e bármiféle tárgyalás vagy megoldás keresés a problémára az Artisteer részéről, azon az instrukción kívül, hogy van más módja is a telepítésnek, használjuk azt....hát köszi szépen...


Ez azonban marhára nem egyszerű -nem lehetetlen, de nem egyszerű- folyamat. Kicsit jobban utánajártam, és megpróbáltam összeszedni/lefordítani a lehető legjobb megoldást. Tesztelni azonban még nem volt lehetőségem, mert nincs jelenleg olyan projektem ahol sablont kellene telepítenem.

Nézzük akkor a folyamatot lépésről lépésre.

1. Amikor befejezted a Blogod csinosítását az Artisteer felületén, kattints a File -> export -> Blogger Template feliratra.

2. Nevezd el a fájlt és mentsd el olyan helyre ahol könnyen megtalálod, mondjuk az Asztalra.

3. Keresd meg az imént lementett fájlt, nyisd meg. Kell benne lennie egy "images" (képek) mappának.

4. Most menj egy online kép megosztó oldalra. Regisztrálj ha még nincs felhasználód. Javaslom a Photobucket vagy Imgur oldalakat, de bármelyik jó ahol kapsz a képekhez és mappákhoz Direct linket.

*Azt javaslom készíts felhasználót, így a későbbiekben eszközölhetsz kisebb változtatásokat.

5. Ha ez meg van, tölts fel minden képet az Artisteer-ből exportált mappa 'images' mappájából.

6. Az Artisteer-ből exportált mappában keresd meg a main.xml fájlt, kattints rá jobb egér gombbal és nyisd meg a Notepad++ programmal. (Ha nincs akkor töltsd le INNEN)

7. Ha ez meg van akkor a Ctrl+F billentyű kombinációval keress rá a "images/" szócskára idézőjelek nélkül természetesen. Ne feledd, amennyi képet feltöltöttél a Képmegosztó oldalra, annyi képet kell majd kicserélned a Notepad++ programmal megnyitto xml fájlban is.

Direkt linkek a következő végződésüek lehetnek: .jpeg ; .jpg. ; .png ; .gif
Íme egy példa:
Amikor kicseréled a képet az alábbi sorban a vastagon szedett részt kell majd kicserélned:

background: url('images/menuseparator.png') center center no-repeat;

Ezt a kékkel szedett DIRECT linket kell beraknod a helyére: (értelemszerűen a sajátodat)

background: url('http://i43.photobucket.com/albums/e366/ace_emem13/icecreamcone.jpg') center center no-repeat;

Figyelj oda, hogy mindíg a két sima aposztrof jel közötti részt cseréld ki!!!

8. Amikor kicserélted az összes kép direct linkjét jelöld ki a teljes szöveget a Notepad-ban a Ctrl+A billentyűkombinációval majd a Ctrl+C kombóval másold.

9. Ezután jelentkezz be a Bloggeredbe és keresd meg azt a Blogod amelyikre telepíteni szeretnéd a sablont.

10. Keresd meg a 'Sablon' menüpontot, majd kattints a 'HTML kód szerkesztése' gombra.

11. Amit itt látsz azt mindet töröld ki és másold be a helyére az imént kimásolt html kódot. Ezt megteheted a Ctrl+V billentyűkombinációval vagy a jobb egérgomb 'beillesztés' menüponttal.

12. Mentsd el a Sablonod.

Így elvileg már jól kell, hogy megjelenjenek a képek. Voltak akik más problémákat is emlegettek, elképzelhető, hogy ezekre ez nem nyújt megoldást. Számos problémát - mint mondjuk a menüsor- azonban meg lehet oldani máshogy.

Kérem, hogy aki kipróbálja ezt a lehetőséget, jelezzen vissza, hogy tudjam működik-e. Ha nem akkor kutatnom kell tovább a megoldás után.

Megjegyzések